Értékelés, újratervezés

“A mű kész, az alkotó pihen.” – ez a hozzáállás valahogy sosem vezetett jóra. Az előző fejezetben sikeresen elindítottuk a marketingterved megvalósítását. A feladat viszont itt nem ért véget. Ahhoz, hogy a medrében tudd tartani a kommunikációd hömpölygő folyóját, mindenképpen szükséged van a rendszeres ellenőrzésre, újratervezésre, módosításra. 

A marketingtervezésnek ez a része az egyik leghálásabb feladat, hiszen hétről hétre láthatod, hogyan tudod learatni a munkád gyümölcsét. Ugyanakkor ez a fázis igényli a legnagyobb önfegyelmet is. Ahhoz, hogy értékelhető adataid és információs háttered legyen, rendületlenül kell vezeti a riportokat és statisztikákat. Időnként újra kell tervezni – de ezt nem teheted meg az első kudarc után. Sokszor tovább kell menni, hogy pontosan átlásd, mi is történhetett.

Ebben az anyagrészben átnézzük, hogyan tudsz ellenőrzini és újratervezni anélkül, hogy mikormenedzselnél, kézivezérelnél és túlgondolnád a dolgokat. Hozzuk egyensúlyba a sok-sok száraz tényt és színes információt!

Státuszjelentések: hogyan zajlik a munka?

Emlékszel még, hogyan épült a 4-es metró? A fúrópajzs évekig dolgozott. Hosszú ideig tartott, míg megérkeztek az első fényképek az állomásokról, majd próbaútra indult az első szerelvény. Az első hónapokban csodálkozva jártunk az új szerelvényekkel, majd megérkeztek a hírek az első üzemzavarokról. Aztán már javában közlekedtünk, amikor megérkeztek a sofőr nélküli szerelvények. Miért elevenítem fel ezt? Mert a marketingtervezés is pont ilyen. 

Attól, hogy van egy terved, még nem értél a feladat végére. Felépítetted az alagutat, megvannak az állomások, de a szolgáltatást folyamatosan fejleszteni kell. Ki kell javítanod a hibákat és kitalálni, hogyan tudsz még több előírásnak megfelelni. 

A munka egyik fontos része, hogy mindig tudd, ki mikor éppen mit csinál és hol tartanak az egyes feladatok.

Erre az egyik módszer, hogy úgynevezett státusz megbeszéléseket tartasz. Ezek a gyors megbeszélések nem az eredmények elemzéséről szólnak, inkább operatív jellegű kérdésekről. 

Érdemes szabályos időközönként hetente, esetleg havonta is státusz megbeszéléseket tartani. Nem kell nehéz dolgokra gondolni. Elég, ha minden nap elején szántok 10 percet arra, hogy átnézzétek, mi történt az elmúlt napokban és ki mit csinál a mai napon. Ez történhet akár e-mailben és chaten is, de össze is ülhettek. 

Ilyenkor nézzétek át:

  • Milyen jelentősebb események történtek az előző napon?
  • Ki, hol tart a munkában, és mit tervez az adott napra?
  • Van-e valamilyen akadály, nehézség, amit közösen kellene megoldani?
  • Van-e valamilyen különleges esemény, kiugró szám, hiba, üzemzavar tegnap óta?

A heti megbeszélésen nagyobb léptékben is tudtok tervezni, akár egy hétre előre is ki tudjátok osztani a feladatokat és kiszámolni, milyen forrásokra, mennyi időre lehet szükség az egyes feladatok megvalósítására. A teljesítményértékelés után itt célszerű kiosztani a nagyobb feladatokat is a következő időszakokra.

A nagyobb, havi találkozóknak inkább az összetettebb feladatok esetén van jelentősége. Sokszor érdemes csak a közvetlenül együtt dolgozó csoportoknak heti státuszmegbeszélését tartani. A kevésbé szorosan együtt dolgozó csapatokkal bőven eég havonta egyszer összegyűlni egy gyors megbeszélésre. 

Ezeken a találkozókon kiderül, van-e valami olyan tényező, amelyik hátráltatja a munkát. Van-e esetleg olyan csapat, ami lemaradt, van-e olyan terület, amelyik nem fejlődik kellő ütemben. Ezeken a meetingeken csak a feladatok megvalósítását kell ellenőrizni. Az eredményeket csak fontos esetben. A lényeg, hogy a tervek szerint elinduljon a kampány – az, hogy hány megtekintést fog hozni, nem tartozik a megvalósításhoz, hiszen ez a szám sokszor nem az elvégzett munka minőségén múlik.

Teljesítményértékelések: jönnek-e az eredmények?

Természetesen a fentiek nem azt jelentik, hogy az eredmények nem fontosak. Sőt, ezekkel megéri külön is foglalkozni – de nem feltétlenül az egész csapat bevonásával. 

A teljesítményértékeléskor azt vesszük szemügyre, hol tartnak az eredmények a tervezettekhez képest, elég eladás valósult-e meg, elegen látogatták-e a programot, elértük-e az 500 feliratkozók a hírlevéllel.

Amikor már konkrétan zajlik a marketingterv megvalósítása, akkor: 

  • minden másnap vess egy pillantást az eredményekre, így gyorsan ki tudod szűrni, ha valamibe hiba csúszott. Például: egy hirdetésed nem jól teljesít, rossz linket helyeztél el, stb.. Ez napi 10-15 percet vesz igénybe – cserébe még idejében nyakon csíphetpk a gondok.
  • Minden héten nézd meg, hogy jó úton haladsz a havi céljaid felé.Ha nem akkor azonnal tudsz újratervezni, akár már 1-2 óra alatt is. 

A napi és heti gyors értékeléseken túl jó, ha a projektenként is rendszeresen értékeled az eredményeket. Minden projektnél nézd meg külön is, hozzák-e a neked szükséges számokat. Emlékszel még a Pareto-elvre? A 80% hasznot a kampányaid 20%-a hozza. Ha az ellenőrzés során felesleges projektet találsz, azt leállíthatod, újratervezheted.

Minden hónapban jegyezd fel a legfontosabb tanúságot és vess számot, hogy jó úton haladsz e az éves céljaid felé. Ha valami nem úgy sikerül, akkor azonnal vissza kell lépni a tervező asztalhoz és kideríteni, hogy hol a hiba. Elképzelhető, hogy egy-egy ilyen ellenőrzés és tervezés havi szinten 3-4 órádat is elveszi. Cserébe idejében megkíméled magad a felesleges köröktől, amelyek nem csak az idődet, de az anyagi forrásaidat is feleslegesen pazarolják.

Az éves értékelés

A marketingcéljaidat nagyjából egy évre előre tűztük ki. Ennyi idő alatt nagyon sok fontos tanulságot lehet gyűjteni. Egy év után már tudod például:

  • Hogyan alakulnak az eladások a karácsonyi időszkaban?
  • Milyen hatással üzemelnek az online hirdetéseid?
  • Mire reagál leginkább a piac?
  • Hogyan működnek a csali anyagaid?
  • és még sok ezernyi dolgot...

Az éves értékelés az egyik leghasznosabb része a marketingnek. Szánj rá egy kis időt minden évben – akár a karácsonyi, vagy évzáró parti előtti időszakban. Jegyezd fel az előző év tanulságait és vitasd meg a munkatársaiddal is a tanulságokat. Ezek az alkalmak rengeteget segítenek, hogy megértsd a folyamatokat, fejleszteni tudd az eszközeidet és biztosabban megvesd a lábadat a piacon.

+1 lépés hátra

Azt se feledd el: az élet nem csak az üzletről és a marketingről szól. Időről-időre lépj egy lépést hátra és vizsgáld meg, TE hol tartasz, és hogyan érzed magad a bőrödben! Kérdezd meg magadtól: elégedett vagy-e a jelenlegi céljaiddal és boldogságot hoz-e majd neked az elérésük. 

Időnként szánj rá időt, hogy a leghosszabb távú céljaidat és megvizsgáld, pontosítsd vagy elvetsd. Semmi baj nincs azzal, ha egy megváltozott élethelyzetben már nem szeretnél teljes erőbedobással a cégednek élni. Azzal sincs baj, ha változott a világ és már nem mondjuk Trabantot szeretnél vásárolni, hanem egy túramotor tenne boldogabbá.

Ebbe a folyamatba nyugodtan vond be a kollégáidat is! A csapatépítő, a karácsonyi buli, de akár egy közös sütögetés is remek alkalom lehet, hogy egy kicsit nagyobb, elrugaszkodottabb ötleket is megvitassatok. 

Mikor kell újratervezni?

Az adatok értékelése után általában valamilyen finomítás, újrahangolás következik. Ilyenkor kicsit állítasz a kedvenc potméterünk gombjain. Szélesítheted például a hirdetés céközönségét, írhatsz új szöveget, sűrítheted vagy ritkíthatod a blogposztok számát… Ezek a kis finomítások nagyon fontosak. 

Az egyik ügyfelem például azt vette észre, hogy az oldalát szinte csak nők látogatják. A csoportjába is ők lépnek be a Facebook-on, ők jeleznek vissza a hírlevélre, írnak üzenetet.  Pedig az a néhány férfi, aki részt vett a tanfolymán, nagyon pozitívan nyilatkozott. Vakarta a fejét, mi történhetett, majd felment az oldalára, és a rózsaszín-kék weboldal dizájnt  zöld-szürkére változtatta. Ezzel az egyetlen, apró (persze látványban drasztikus) változtatással végre eléri a férfiakat is. 

Néha egy-egy módszer, hirdetés kudarcot vall. Ez a legjobbakkal is megesik néha. Lehet, hogy Te mindent jól csinálsz, de a konkurencia pont akkor indít el valamit, ami óriásit szól a piacon. Lehet, hogy volt egy olyan tényező, amire még nem voltál felkészülve, például a posta jelentős késésére, vagy a termékeddel szembeni bizalmatlanságra.

Ha úgy érzed, kudarcot vallottál, érdemes megkeresni az okokat. Ekkor még kiderülhet, hogy menthető-e a terved, vagy teljesen át kell alakítani.

Melyik az a pont, ahol biztosan újra kell tervezni?

  • Ha változott a cél. Ennek általában valamilyen külső oka van. Gyermeked születik, valamilyen szabályozást vezettek be a piacon, azt látod, hogy valami változik a világban. Ilyenkor lehet, hogy alkalmazkodni kell. Van, hogy a bevétel növelése a cél, máskor az, hogy kiszállhass a vállalkozás mindennapi terhei közül, és mondjuk a gyermekedre koncentrálhass.
  • Ha drasztikusan változott a piac. Gyakran emlegetem neked a budapesti videótékák esetét. Amikor  a VHS technológia megjelent, az emberek imádtak filmet kölcsönözni. A 2000-es évek elején viszont megejelentek a könnyen másolható CD-k, DVD-k, majd a streamek. A videókölcsönzők pedig alig pár hónap alatt lehúzhatták a rolót. Ha azt érzed, az üzletágad másképpen alakul, mint tervezted, erre sajnos reagálni kell. 
  • Ha a taktika abszolút nem vált be. Ritkán, de előfordul, hogy a hirdetéseid a leggondosabb tervezés ellenére kudarcot vallanak. Ha tartós elmaradást tapasztalsz, ha egyáltalán nem jönnek eladások, az sokszor nem a taktikád hibája. Könnyen előfordul, hogy a piac ellenáll valaminek. Ilyenkor van, hogy nem is a marketinget, hanem magát a terméket kell újratervezni.

Eddig kiszámíthatóságról beszéltem neked. Akkor hogy jön ide ez a sok “lehet”, “ha”, megy egyáltalán, az újratervezés? Azért, mert a marketing sosem lesz 100%-ig kiszámítható. Ez az egyetlen dolog, amit biztosan előre lehet jelezni. És szerencsére ezen a ponton erre is fel vagy készülve. 

Azzal, hogy ismered a költségvetésedet, hogy tudod, milyen irányba haladsz a piacon és monitorozod, hogy mi történik, akkor tudsz beavatkozni, amikor még nincsen baj. Felelős és alátámasztható döntéseket tudsz hozni arról, mit vállalsz, mit áldozol fel és mennyit tartalékolsz a cél érdekében. 

Ez a tudás már most a kezedben van. Ha elkezded alkalmazni a módszereket, hamarosan sokkal tisztább képed lesz arról, mit tudsz elérni, és mikor fut fel végre a vállalkozásod.

A marketingtervező cikksorozat itt végetért, de számtalan csemegével készülünk még a jövőben. Tarts velünk a következő írásainkban is.

Szerző: Herczegh János
Szia,
Ha eddig még nem találkoztunk volna, a nevem: Herczegh János. A madweb.hu a webes manufaktúránk weboldala, amit azért hoztunk létre, hogy segítsük a vállalkozókat abban, hogy sikeresen meg tudjanak újulni az interneten.

További infó erre!
Máshol nem hallott tanácsok, tippek és trükkök az eredményes weboldalkészítésről
Ha gondolkozol a webes jelenléted újratervezésén vagy hamarosan szeretnél új weboldalt készíttetni, akkor csatlakozz hozzánk és tanuld meg, hogyan lehet sikeres a projekted.
Jelentkezem a listára!

Foglalj konzultációs időpontot

Ha érdekel, hogy a Te esetedben, miként zajlana a Mad Web programjában a közös munka, akkor először töltsd ki az űrlapunkat és jelentkezz 30 perces díjmentes konzultációnkra. 
 Jól hangzik!
2021-ben két Marketing Gyémánt Díjat is nyertünk. A munkáinkat az alábbi szempontok szerint értékelték: terv kijelölése, implementálása a gyakorlatba, szakszerűség és eredményesség. Mindkét pályázatunk sikeres elbírálásban részesült.
Szabadulj meg a rosszul teljesítő webes jelenlétedtől egyszer s mindenkorra. Ha készen állsz, akkor találkozzunk a konzultációt kérő oldalon!
Beszéljünk!
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram